Ha a férfiak menstruálni tudnának

csütörtök, 2006. április 13. Gloria Steinem - (Andorka Eszter)

Természetesen némely férfiak továbbra is fizetnének, hogy presztízs holmikat használhassanak, pl: Ganxsta Tamponok, vagy a Koko Kemény-Szorító Betét – „Azokra a könnyű legény-napokra” pedig jöhetnek Majka Maxi Betétjei. Katonai szakértők, jobboldali politikusok és vallási fundamentalisták sűrűn hivatkoznának a menstruációra (men-struációra), mint végső bizonyítékra, hogy csak férfiak szolgálhatnak a hadseregben („vérezned kell, hogy vért onthass”).

GLORIA STEINEM:
Ha a férfiak menstruálni tudnának


„Azokra a könnyű legény napokra.”


A világ fehér kisebbsége évszázadokat töltött azzal, hogy elhitesse: a fehér bőr felsőbbrendűvé teszi viselőjét a többieknél - bár valójában a fehér bőr nem tesz mássá, mint az ibolyántúli sugárzásra érzékennyé, és ráncosodásra hajlamossá. Hímnemű lények egész kultúrákat építettek arra a gondolatra, hogy a péniszirigység a nők természetéhez tartozik - bár ez a kis védtelen testrész elég sérülékennyé teszi a férfiakat, s, ha meggondoljuk, milyen erőt jelent a szülés, nekik legalább ugyanilyen erővel lehet méh-irigységük.

Egyszerűen az a helyzet, hogy a hatalomban levő tulajdonságai mindig jó tulajdonságoknak számítanak, avagy legalábbis jobbnak, mint a hatalom nélküliek jellegzetességei, és a logikának mindehhez semmi köze sincs.

Mi történne, például, ha hirtelen, valami csoda folytán, a férfiak menstruálni tudnának, és a nők nem? A válasz egyszerű: a menstruáció kívánatos és dicsőséges férfias eseménnyé lenne. Férfiak azzal hencegnének, hogy ők milyen sokáig, és milyen sokat. A fiúk egyházi ünnepséggel és kanmurikkal ünnepelnék az első menstruáció oly régen várt érkezését. A parlament létrehozná a Dysmenorrhea Elleni Nemzeti Intézetet, hogy felvegye a harcot a havi kényelmetlenségek és fájdalmak ellen.

A betétekhez és tamponokhoz társadalombiztosítási támogatással ingyen lehetne hozzájutni. (Természetesen némely férfiak továbbra is fizetnének, hogy presztízs holmikat használhassanak, pl: Ganxsta Tamponok, vagy a Koko Kemény-Szorító Betét – „Azokra a könnyű legény-napokra” pedig jöhetnek Majka Maxi Betétjei). Katonai szakértők, jobboldali politikusok és vallási fundamentalisták sűrűn hivatkoznának a menstruációra (men-struációra), mint végső bizonyítékra, hogy csak férfiak szolgálhatnak a hadseregben („vérezned kell, hogy vért onthass”), vagy hogy csak férfiak lehetnek lelkészek és papok („hogyan adhatná egy nő a vérét bűneinkért”). Radikálisan gondolkodó férfiak, baloldali politikusok, és misztikusok mindazonáltal fenntartanák, hogy férfi és nő egyenlő, csupán különböző, s hogy bármely nő egyenrangú lehet a férfiakkal, mindössze arra van szükség, hogy, először is, havonta nagyobb sebet ejtsen magán (“véredet kell adnod a forradalomért), másodszor, elismerje, hogy a menstruációs kérdések előbbrevalók, mint az ő kis problémái, harmadszor, alárendelje magát minden férfinak, akik a Felvilágosodási Ciklust megélik. A menők erre vakítanának („Hárombetétes férfi vagyok!”), vagy így válaszolnának a haverok dicséreteire („Öregem, de jó formában vagy!” „ Öccsém, megvan ám nekem!”) A tévé-show-k hosszan tárgyalnák a kérdést. (Verebes és Gálvölgyi próbálják meggyőzni Havast, hogy továbbra is Ő a „Király”, annak ellenére, hogy két ciklusa is kimaradt.)

Ugyanígy az újságok
(CÁPAVESZÉLY LESELKEDIK A MENSTRUÁLÓ FÉRFIAKRA. A BÍRÓSÁG ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYKÉNT VETTE FIGYELEMBE AZ ERŐSZAKELKÖVETŐ FÉRFI PREMENSTRUÁCIÓS IDEGESSÉGÉT.)

És a filmek! (Brad Pitt és George Clooney a Vértestvérekben!). A férfiak meggyőznék a nőket, hogy a szeretkezés sokkal élvezetesebb „azokban a napokban”. A leszbikusokról kiderülne, hogy félnek a vértől, és ezen át az élet egészétől - de valószínűleg csak egy jól-menstruáló kanra lenne szükségük. Természetesen értelmiségi férfiak erkölcsileg és intellektuálisan is csiszoltabb érvelést alkalmaznának.

Például bármilyen természettudományban, mely az idő, tér, szám és mennyiség fogalmaival operál, hogyan is tudna kielégítő teljesítményt nyújtani egy nő, akinek életéből hiányzik ez a beépített ajándék, ez az állandó kapcsolat a Holddal és a bolygóval magával, a számolással és a ciklikussággal?

S a filozófia és a vallás területén vajon képesek-e arra a nők, hogy kompenzálják ezt a hiányt, a férfit a világmindenséggel összekapcsoló ritmikus változást? A szimbolikus halál és feltámadás havonként ismétlődő élményét?

Liberális beállítottságú férfiak jóindulatúan közelítenék meg a kérdést: az, hogy „ezek az emberek” nem birtokolják az ajándékot, mely az élet mértékét és a mindenséggel való kapcsolatot jelenti, önmagában is elég komoly hátrány, nincs szükség azt további adminisztratív megszorításokkal erősíteni.

És mit válaszolnának minderre a nők?

Elképzelhetjük a hagyományos asszonyokat, ahogy ezt az érvrendszert hűséges és mosolygó mazochizmussal ismételgetnék.

Marsi Anikó felkonferálná, hogy: „A feministák minden nőt arra kényszerítenének, hogy havonta megsebezze magát, csak hogy egyenrangúak legyenek a férfiakkal” és Prokopp Dóra pedig cikket írna: „A férjed vére olyan szent, mint Jézusé - és ráadásul még szexis is”).

A reformisták utánozni próbálnák a férfiakat, és tettetni, hogy havi ritmusuk van.

A feministák sűrűn kifejtenék, hogy a férfiaknak is meg kell szabadulniuk a Mars- determinálta agresszivitásuktól, éppúgy, ahogy a nőknek el kell szakadniuk a menzesz-irigységüktől.

A radikális feministák hozzátennék, hogy a nem-menstruálók elnyomása a menstruálók által az az elnyomás, amely minden elnyomó szisztéma alapját képezi. („a vámpírok voltak a mi első szabadságharcosaink!”)

A kultúrfeministák egy vértelen képiség kidolgozására törekednének az irodalom és a képzőművészet területén.

A szocialista feministák azt állítanák, hogy a férfiak csak a kapitalizmusban monopolizálhatják a menstruációs vért.

Valójában, ha a férfiak menstruálni tudnának, a hatalommegosztást igazoló dumák ugyanúgy mennének tovább mindörökre.

Ha hagyjuk!


Fordította: Andorka Eszter