"Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban" - írta Illyés Gyula már 1950-ben, az "Egy mondat a zsarnokságról" című versében. Diktatúrában írt a diktatúráról. Egy világról, ahol "álmaidban sem vagy magadban". Ahol százezernél is több embernek volt a feladata, hogy figyeljen, füleljen, jegyezzen, jelentsen. Később, a Kádár rendszer sem volt képes mindenkit arra kényszeríteni, hogy közvetlenül együttműködjön a rendőrséggel. De az is igaz, hogy mestere volt annak, hogyan csikarjon ki engedményeket az egyénektől és az egész társadalomtól. Sehol nem volt ugyan leírva, hogy egy gyereknek részt kell vennie az úttörőmozgalomban, kimaradni mégis nehéz volt. A szülő talán hozhatott ilyen döntést, de annak a következményeivel a gyerek élt együtt. A valóságban nem nagyon volt választási lehetőség akkor sem, amikor a KISZ-tagságról volt szó. Ha valaki tovább akart tanulni, finoman szólva is ajánlatos volt belépni a szervezetbe. Ha valakinek az ajtaján a rendőrség csengetett és kérdéseket tett fel, nem mehetett panaszra az ombudsmanhoz. Ám a kádári diktatúrában a kényszerek mellett az egyén számára jelentős mozgástér is létezett. Korántsem volt minden beszervezési akció sikeres, a beszervezettek pedig maguk alakították, kiről, mit és hogyan jelentenek. A diktatúra tetteseinek egyéni felelőssége tehát rendkívül különböző. A társadalomnak elemi igénye, hogy megismerhesse múltját. Magyarországon ez az igény mindmáig nem teljesült. A rendszerváltó politika nem volt képes kitörni saját érdekei és félelmei köréből. A magyar világ továbbra is hurcolja magával történetét. A múlttal való szembenézés még várat magára. Kik voltunk? Mit tettünk? Ki tette? Kinek a parancsára? A szekrények mélyéről még nem sikerült eltakarítani a csontvázakat. A szavak tele vannak hallgatással. Az utóbbi időben egyre több a jel, hogy a hallgatás tarthatatlan. Egymás után röppentek fel hírek arról, hogy ismert közéleti szereplők, sportolók, közgazdászok, énekesek vagy írók együttműködtek a pártállami diktatúra erőszakszervezeteivel. Mindig csak egy név került elő, mintha valaki vagy valakik szándékosan adagolnák a keserű csöppeket. Minél híresebb volt egy-egy történet szereplője, annál nagyobb volt körülötte a botrány. Az "ügynök" titokzatos, mert továbbra is ismeretlen figurája ott settenkedik a közélet, a politika, a művészet, a sport, a gazdaság világában. A csatazajt hallva, a zűrzavart látva, a felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy a Kádár-rendszer legfontosabb vagy leginkább megvetendő figurája az ügynök. Ő a sok találgatás és vita főszereplője. Nevét és tetteit a még mindig titokban tartott, elzárt listák rejtik. A hétköznapi emberek - a szaktudóssal ellentétben – nem nagyon tesznek különbséget a különféle ügynökök között. Ez nem a közember hibája, egy cseppet sem az. "Az ügynök" homályos és általános alakja elsősorban a gyér információ, a tájékozatlanság következménye. A valóság - mint mindig - itt is sokkal összetettebb. Voltak, akik írtak ugyan jelentéseket a belügyminisztériumnak, de nem írtak alá semmiféle beszervezési papírt, és jelentéseik szinte minden esetben a munkájuk kapcsán, a külföldi utazások során megszerzett gazdasági, pénzügyi vagy egyéb információra korlátozódott. Egyéni felelősségük oldaláról nézve ügynök és ügynök között hatalmas különbségek állapíthatók meg. Nézzük ezeket vázlatosan. Még a kényszerrel beszervezettek sem voltak egyformák. Igaz, fenyegetés, rábeszélés, zsarolás, esetleg verés után aláírták a beszervezési nyilatkozatot, de működésük, tevékenységük legalább három mintát követett. Voltak a passzívak, akik a lehető legkevesebbet jelentettek, azt is vonakodva tették, sőt volt, aki magától abbahagyta a tevékenységét, vállalva az esetleges következményeket. Egyesek vállalva a veszélyeket, azonnal elárulták barátaiknak, hogy beszervezték őket, és nem riadtak vissza a retorzióktól sem. Sorsuk példa arra, hogy a meghunyászkodás még egy diktatúrában sem szükségszerű, és ezért őket az ügynök kategórián belül külön kezeljük. Volt egy másik csoport, mely végrehajtotta a rá kirótt feladatokat, de nem tett mást, mint amit elvártak tőle. Ha nem bizonyítható egy ügynökről a szándékos rosszindulat, akkor személyét ebe a kategóriába soroltuk. A harmadik típusba tartoztak a túlbuzgók, akik időnként még ötleteket is adtak tartótisztjüknek. Külön csoportba tartoznak az önkéntes ügynökök, akik hazafias tevékenységnek tartották, hogy másokat megfigyeljenek, róluk jelentsenek. Esetenként belső félelemből vagy előnyszerzés céljából vállalták munkájukat, de ez nem mentesíti őket felelősségük alól, amely sokkal nagyobb, mint azoké, akik valamilyen külső kényszer hatására cselekedtek. A gépezet számára információs nyersanyagot szállító ügynök - szándékaitól függetlenül - nem tudta és nem is tudhatta, mi történik az általa gyűjtött adatokkal, az általa megfigyelt emberekkel. Az ügynökökről szóló vita szócsatáiban eddig alig esett szó azokról, akik az ügynököt beszervezték, "tartották", kihasználták és utasították. Pedig az ő felelősségük sokkal nagyobb, mint az általában kényszerrel beszervezett ügynököké. A tartótisztek voltak azok a hivatásosok, akiknek a "munkájához" tartozott a zsarolás, a fenyegetés, akik irányították és instruálták az ügynököket. Felelősség terheli a titkos és szigorúan titkos állományú tiszteket is, akik bár nem "tartottak" ügynököt, mégis részesei voltak a pártállami elnyomásnak. Mindenkinél nagyobb azonban a felelőssége a megrendelőknek, akik az ügynököket és tartótisztjeiket mozgatták, akik a nyomozásokat és besúgásokat megrendelték. Itt elsősorban a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének vezetőire gondolunk. A III. Főcsoportfőnökség azonban nem volt állam az államban, hanem a mindenkori párt és kormányvezetés utasításait hajtotta végre. Az illegálisan szerzett információk használói a párt központi és politikai bizottságának tagjai is voltak. Az ügynökök felett álló hierarchia ismerete nélkül az ügynökök működése sem érthető meg. Önmagában nem mérhető az a felelősség sem, ami az egyes embert terhelte. Zsarolás, testi és lelki kényszerítés esetén nem várható el kötelezően valakitől, hogy ne engedelmeskedjék az erőszaknak, és akár életét is adja azért, hogy lelki szabadsága megmaradhasson. Rendőrnek, tartótisztnek, SZT-tisztnek, központi és politikai bizottsági tagnak menni azonban nem volt kötelező, és az ügynöknek sem kellett túlteljesíteni a vele szemben támasztott elvárásokat. Az alábbiakban kísérletet teszünk arra, hogy a belügyi szervekkel közvetlen kapcsolatba lévő embereket felelősségük súlya szerint csoportosítva tegyük közzé.

Titkos és szigorúan titkos állományú tisztek

Adataink forrásait minden esetben feltüntettük. Közzétételük csakis a tudományos megismerést és a múlt feltárását szolgálja. Csak olyan adatokat vettünk fel nyilvántartásunkba, amelyek sajtóban vagy a szakirodalomban már korábban megjelentek és a megjelenés körülményei hitelt érdemlőek. Néhány esetben közvetlenül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jelzeteit adjuk meg. Listánk folyamatosan bővül.

Boros Imre, országgyűlési képviselő, volt miniszter
A rendszerváltás előtt a Magyar Nemzeti Bankban dolgozik. 1998-tól kisgazda országgyűlési képviselő, majd 2002-től az MDF-frakció tagja. 1998-tól a PHARE-programokért felelős tárca nélküli miniszter, majd rövid ideig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője az Orbán-kormányban. 2002-ben, a volt kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló Mécs-bizottság működése idején kerül szóba érintettsége és lát napvilágot D-008-as szt-tiszti nyilvántartási száma. Érintettsége miatt távozni kényszerül az MDF-frakcióból. 2002 ősze óta független képviselő.

Medgyessy Péter, országgyűlési képviselő (MSZP), volt miniszterelnök
A rendszerváltás előtt előbb pénzügyminiszter, majd Németh Miklós kormányában gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes. A rendszerváltást követően bankár, majd két évig a Horn-kormány pénzügyminisztere. 2001-ben lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. A szocialista-szabad demokrata koalíció választási győzelme után, 2004. augusztusáig miniszterelnök. Alig néhány héttel kormányfővé választása után a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozza a Medgyessy Péter ügynökmúltjával kapcsolatos dokumentumokat. A kormányfőről kiderül, hogy a III/II-es osztály D-209 számon nyilvántartott tisztje volt. Medgyessy Péter beismeri ügynökmúltját, arról azt mondja, hogy kémelhárító tisztként feladata a Nemzetközi Valutaalaphoz való magyar csatlakozás zavartalanságának biztosítása volt, és ennek során elsősorban a szovjet KGB ellen dolgozott.