DIÁK 34 - a TESCO gazdaságos munkaerő

szombat, 2006. május 20.

"Én csak egy darab vagyok,
darabként számoltok el.
Én csak egy bábu vagyok,
nincs nevem csak számom."
(88-as csoport)

Mielőtt valaki bevenné, hogy munkások ma már nincsenek...
Még cikket is írnak! Munkásság rovatunk a debreceni multi után a Balaton partra látogat.
Egy nyalás a magyar kapitalistánál, és vissza a multihoz.

DIÁK 34


Két hónappal a diploma kézbevétele előtt mind gyakrabban előforduló beszélgetési és riogatási téma környezetemben a munkavállalás. A munkaerőpiacra készülő fiatalok egyik részének szeme ilyenkor ködössé válik, s a teljes tanácstalanság ül ki arcukra; másik részük meglehetős magabiztossággal rávágja: bármit elvállalok.

Ilyenkor felsejlik előttem egyetemista éveim egyik legmeghatározóbb nyara, amikor a második csoport tagjainak lelkesedésével szálltam fel június elején a Balaton aranypartjára induló vonatra. A keleti országrészből nézve a gyors pénzszerzés biztos pontjának tűnt, ezt azonban az élet rövid úton megcáfolta…

Mivel viszonylag olcsó szállás és biztos munka várt ránk, a kezdet gördülékenynek ígérkezett: a megérkezés utáni napon munkába is álltunk mint boldog fagylaltárusok. Azonban hét nap, napi tíz órás munka után kiderült, hogy a megbeszélt fizetésünk rejtélyes módon megfeleződött, s tovább nem tartanak igényt mindkettőnkre, a gimnáziumi osztályunk alapszabálya – „Együtt sírunk, együtt nevetünk” – alapján megváltunk az állástól. Igaz, hogy így a fizetésünk „maradék” felét sem kaptuk meg, de legalább az elveinkhez hűek maradtunk…

Az otthon maradtak mind azzal búcsúztattak el, hogy néhány hétnél tovább nem fogjuk bírni, talán igazuk is lett volna, ha nem mondják. De így még erősebben kapaszkodtunk a felnőtt élet első lépcsőfokának vélt helyzetbe, s diákmunka után néztünk. Diákmunka. Ami akkoriban 270 forintos órabért jelentett – megkockáztatom, ma sem jelenthet sokkal többet. Így alakulhatott úgy, hogy az egyik áruházlánc hipermarketében kötöttünk ki pénztárosként. (a TESCOBAN - a szerk.)

Aki még nem dolgozott pénztárban, az el sem tudja képzelni, hogy milyen napi 8-10 órát ülni, állni egy pénztárgép mögött, és egész nap kedvesnek és udvariasnak maradni mindenkivel. Még akkor is, ha a főnököd, aki csak néhány évvel több, és jó pár iskolai évvel kevesebb, gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezik. Utoljára általános iskolában kérezkedtem ki pisilni, azzal a különbséggel, hogy akkor kiengedtek…

Persze ledolgozod az ebédszünetedet is, ami sohasem félórás, és szabadon dönthetsz, hogy eszel vagy rágyújtasz, amíg érted nem szólnak a hangosbemondón, hogy sok a vevő. Talán ezzel érték el azt, hogy még mindig felkapom a fejem a hipermarketekben, hogy „Ugye nem az én számomat mondják?!”. Mert csak számod van, neved nincs – kicsit Zimbardora (1) hajaz a dolog.

Nekem két hónapig tartott, amíg a tűrőképességem határát megtalálták. Akkor mondtam fel, és visszakönyörögtem magam az inaktívak világába. Onnantól értékelem igazán, hogy otthon lakhatok, ingyen ehetek és mosnak rám… De ez nem tarthat örökké…

Két hónappal a diploma kézbevétele előtt mind gyakrabban jut eszembe a munkavállalás. Talán mégis beadom az önéletrajzomat a hipermarketekbe is. Ki tudja? A legkisebb is számít…


(1) „A Stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.”
Wikipedia.org:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet



ÉRTÉKEINK (TESCO):

"Gondoskodjunk dolgozóinkról, hogy ők is gondoskodhassanak vásárlóinkról.

Bánjunk úgy az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak:

Kereskedőink összessége egy csapatot képez: a Tesco Csapatot.
- Bízzunk egymásban és becsüljük meg egymást.
- Igyekezzünk a legjobbat nyújtani.
- Segítsük egymást, és inkább dicsérjünk, mint kritizáljunk.
- Inkább kérjünk, mint utasítsunk, és az ismereteket osszuk meg egymással.
- Élvezzük a munkát, ünnepeljük a sikert és tanuljunk a tapasztalatokból. "